„A komponálást autodidaktaként sajátítottam el”

Ralf Hubert neve egybeforrt az 1985-ben alapított Mekong Deltával. A komolyzenei hatásokkal átitatott technikás thrashbandaként titulált, egyéni stílussal rendelkező zenekar főnöke egymaga írja a zenét, emellett a basszus- és klasszikusgitár-szólamokért is ő felel. A hangmérnökként és producerként is komoly pályát befutott művésszel készült interjúnk első részében a kezdetekről, komolyzenei hatásokról, komponálásról és egy-egy új Mekong Delta-lemez születésének mikéntjéről beszélgettünk.

– Számos Mekong Delta-felvételen hallhatók komolyzenei kompozíciók. Mikor talált meg a zene, és mi volt előbb: a metal vagy a komolyzene?

– Ha alaposan górcső alá veszem a történteket, kijelenthetem, hogy a „zenei pályám” tízévesen ndult. Egy barátommal ugyanis akkor fedeztük fel, milyen remekül lehet dobolni a vállfákról letört nadrágtartó-rudakkal a fotelen és kanapén. Vélhetően, hogy a bútordarabok egyben maradjanak, legközelebbi születésnapomra szüleimtől és nagyszüleimtől egy használt basszusgitárt kaptam. Aztán 12 évesen – amikor már úgy-ahogy boldogultam a hangszeren – egy igazi flamenco gitárt kaptam, ami kulcsfontosságú esemény volt, hiszen onnantól klasszikus gitározást kezdtem tanulni. Ez a döntés komolyan megváltoztatta az életemet, komolyan vettem a gyakorlást, napi 10 órákat nyüstölve a hangszert. Abban az időszakban alakult ki a kortárs zene iránti vonzódásom, főként ami Walton, Britten, Brouwer és Rawsthorne klasszikus gitárra írt darabjait illeti. Ugyanakkor kísérleteztem a koncertgitár-technikák basszusgitárra való átültetésével, és abban az időszakban írtam meg az első saját kompozícióimat. 15 vagy 16 éves lehettem, amikor a zenei fejlődésem szempontjából legfontosabb művet, Szergej Prokofjev második, Vas és acél nevű d-moll szimfóniájának első tételét meghallottam. Ekkor döbbentem rá ugyanis, mennyire közel áll egy rézfúvósokkal erősített szimfonikus zenekar hangzása egy metalbandáéhoz, sőt, néha túl is szárnyalja azt. Ez gyökeresen megváltoztatta a komponálási módszeremet. Több Mekong Delta-dalban, például a The Cure-ban is tetten érhető, hogy a gitárdallamok rézfúvósokhoz hasonlóan szólnak.

– A Mekong Delta-munkásságának ismeretében egyértelmű, hogy az orosz zeneszerzők állnak hozzád közel. Hogyan vélekedsz a valamivel nyugatabbra élt Bartók Béla zenéjéről? Tervezed-e valamelyik művének feldolgozását?

– Prokofjev 2. szimfóniája hatására további orosz zeneszerzők után kutattam, így fedeztem fel magamnak Rachmaninov (főként A holtak szigete), Muszorgszkij és Shosztakovics zsenális zenéit, és ekkor találtam rá Bartók Béla munkásságára is. Az Allegro Barbaro – melynek nagyzenekari hangszerelésén dolgozom jelenleg – vagy a Csodálatos mandarin egyszerűen lenyűgözőek. Elsőként a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét hallottam, ami ugyancsak brilliáns. Érdemes meghallgatni az első tételét (Andante tranquillo – szerk.), ami igazi földöntúli élményt nyújt.

– Néhány éve egy teljes, metalbandára és szimfonikus zenekarra írt lemezt emlegettél. Hogyan haladsz a darabbal? Ha elkészül, koncerten is bemutatod?

– Régóta játszadozom a metal- és szimfonikus zenekarral készítendő lemez gondolatával, főként hogy már a zene is elkészült. A Lurking Fear lemezre felkerült két darab a Five Fragments for Group and Orchestra című műről és a többit ís megírtam már. Emellett újra fel szeretném venni a Visions Fugitives-on (1994) hallható szvitet (Suite), hiszen az eredeti felvétel óta lényegesen jobb stúdiófelszereléssel rendelkezem. A kották már ehhez a darabhoz is elkészültek. Januárban Alex-szel (Alex Landenburg dobos – szerk.) kicsit a dobokkal kísérleteznénk. Hogy mikor készül el a felvétel, az még számomra is rejtély, hiszen az egész nagyon időigényes. Természetesen szeretném koncerten, igazi komolyzenekarral bemutatni a teljes művet, de az minden rendelkezésemre álló anyagi keretet jóval túllép, mivel itt egy 90 főnél több zenészt számláló szimfonikus zenekarról beszélünk. Szóval a felvételek időpontja, és ami azután következik, egyaránt ismeretlenek számomra is.

– Intézményes keretek között tanultál zeneszerzést vagy autodidakta vagy?

– Rövid ideig tanultam klasszikus gitározást, azzal a céllal, hogy új technikákat sajátíthassak el. De amint utólag rájöttem, tévesen ítéltem meg a helyzetet, csalatkoztam az elvárásaimban. Hiszen a sikeres felvételihez már úgyis igen komoly technikai szintre volt szükség, amihez képest a tanórák nem nyújtottak igazán újat, mindössze különböző előadásmódokat sajátíthattam ott el. Számomra ez két okból is értelmetlennek tűnt: elsősorban zenészként, főként ami a komolyzenét illeti, úgy vélem, saját vízióval kell rendelkezned az egyes darabok interpretálásáról, ellenkező esetben nincs, amit hozzátenned ahhoz. És ugyan ki kíváncsi Bach lantszvitjeinek századik ugyanolyan, klónozott előadására, amelyben nem fellelhető a muzsikus egyedi megközelítése? A második, ennél is komolyabb ok az volt, hogy a kortárs gitárzenét nem tartották sokra a szakmabeliek, tanárok, így aztán az nem is szólalt meg igazán jól előadásukban. Szóval az, ami engem igazán érdekelt, nem képezte a tananyag részét. Ezért időpocsékolásnak tartottam az egészet, és feladtam az intézményes zenei tanulmányaimat. Mindazt, amit a komponálásról tudok, autodidaktaként sajátítottam el.

– Régebb említetted, hogy a kész dalok kottáit elküldöd a gitárosoknak, hogy kiderüljön, előadhatók-e elektromos gitáron? Hogyan komponálsz? Gitárral a kézben vagy előbb kottapapírra veted az ötleteidet?

– A Mekong Delta-dalokat magam komponálom, és a többieknek kész dalokat küldök. A tavalyi, Tales Of a Future Past című album megírása tükrözi ezt a legjobban. Akkor születik meg egy album ötlete, amikor több, azonos hangnemű riffvázlatom összegyűl. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyes elemek egyetlen dallá állnak össze. Ha még néhány hét múlva is tetszenek a meglévő elemek, hozzálátok azok kibővítéséhez. Ez a folyamat, az alapkompozíciók megalkotása az első lépés, és ez úgy egy évet vesz igénybe. Ha az így felépített vázat még ekkor is megfelelőnek találom, hozzálátok a végső dalszerkezet kidolgozásához. Ez egy újabb évbe kerül. Csupán ezt követően kapják kézhez a kiválasztott zenészek a dalokat, és ekkor az utolsó lépés, a finomhangolás következik. Félreértés ne essék, én csupán a riffeket, az egyes dalrészeket és a sorrendet határozom meg, ezek nem képezhetik vita tárgyát. A dobok esetében csak az ütemjelzéseket határozom meg, és egy vázlatot készítek, hogy Alexnek legyen elképzelése a dologról, ám a részletek, a végső változat kidolgozása Alex zsenijét dícséri. Ugyanígy, soha nem kotnyeleskednék bele Peter (Peter Lake gitáros) szólóiba, és Martin (Martin LeMar énekes) is rendre rengeteg zseniális énektémával bombáz, amelyekhez egyszerűen nincs, mit hozzátennem.