„Az alkotás motivál”

Maróthy Zoltán nemcsak rockgitárosként tette le névjegyét, hanem a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként és szakmai igazgatóhelyetteseként értő zenészeket nevel nap, mint nap. Beszélgetésünk apropóját készülő szólólemeze szolgáltatta, ám emellett dalírásról, a gitárszólók jelentőségéről és műfaji korlátokról is szó esett.

– Mikor döntötted el, hogy szólólemezt készítesz?

– Sokáig nem szerettem volna szólóalbumot, hiszen mindig volt kivel lemezt készítenem, és annyira nem volt fontos, hogy én legyek a főszereplő. Az utóbbi egy–két évben kezdtem nagyon komolyan azon gondolkozni, végre megérett a helyzet arra, hogy csináljak egy ilyet.

– Voltak kész dalaid, vagy a lemezkészítés ötlete jött előbb, és úgy láttál hozzá a dalíráshoz?

– Igazából mindkettő. Tavalyelőtt elkezdtem instrumentális számokat írni, ami nagyon jólesett, hiszen régóta nem foglalkoztam már csak gitározós dalokkal. És tavaly valahogy ennek a mezsgyéjén körvonalazódott, hogy, ha már készült jó pár instrumentális nóta, akkor most énekes számokat írnék.

– Hány dal lesz a készülő lemezen, és ezek milyen arányban instrumentálisak, illetve énekesek?

– A dalok száma még nem végleges, ám körülbelül tizenkét nóta kap helyet a lemezen, és jobbára énekes dalok lesznek. Amikor 2017-ben az ötvenedik évfordulómat ünnepeltem, és megjelent a Félig telt pohár, nagyon sokan kérdezték, miért nem lehet kapni? Akkor még nem gondoltam, hogy azt a dalt szeretném kereskedelmi forgalomba hozni, ám a szólólemezen mindenképp helyet kap, hogy ne csak a Youtube-ról lehessen megnézni, hanem jobb minőségben megvásárolható is legyen.

– Újra felveszed a dalt, vagy a már meglévő változat kerül lemezre?

– Nem vesszük fel ismét, csak újramasztereljük.

– A lemez instrumentális dalai között lesz-e a Youtube-on ugyancsak megjelent Agaba és a La Passe?

– Rajta lesznek a lemezen, de egy csomó dolgot újravettünk ezekhez a dalokhoz, most pont ezeknek a munkálatai folynak. Mellettem mások is játszanak ezekben a számokban, és teljesen máshogy szólnak majd, mint a meglévő változatok. Tulajdonképpen azok a nóták, amelyek annak idején kikerültek, csak demóverziónak számítanak.

– Mikor várható a lemez megjelenése?

– Nincs még dátum, egyelőre dolgozunk rajta, ha nagyon szerencsések vagyunk, talán nyár elejére megjelenhet. Závodi Gábor stúdiójában készítjük a lemezt, ami számomra külön megtiszteltetés, mert régi jóbarátok vagyunk, és nagyon komoly, profi muzsikusnak, illetve hangmérnök-szakembernek tartom, emellett nagyon jó szövegeket írt nekem ehhez a lemezhez.

– Kiadó áll a produkció mögött, vagy szerzői kiadásban jelenik meg?

– Tárgyalásokat folytatunk, ebben a pillanatban úgy néz ki, kiadónál jelenik meg, ám nevet még nem tudok mondani.

– Említetted a vendégzenészeket. Más gitárost is hallhatunk a dalokban?

– Nincs tervben más gitáros. A többi poszton mindenhol lesz vendég, van, amelyik poszton több is, de úgy gondoltam, nekem illene megcsinálnom az összes gitárt.

– Megéri 2021-ben lemezt készíteni?

– Engem a dalok és az alkotás motivál, a pénz nem játszik szerepet, mert nem is tud. Úgy gondolom, szerzői vagy szólólemezt készíteni egy olyan műfajban, ami éppen most nem a fénykorát éli, nem tekinthető üzleti vállalkozásnak. Ám ez eszembe sem jutott, egyetlen dolog motivált, hogy dalokat írjak, hogy azokat megcsináljuk, és minél jobb legyen a lemez. Számomra a zene, a művészet és az alkotás sose tud anyagi központú dolog lenni, mindig a szerelmet, nem a pénzt jelentette nekem.

– Amennyiben lehet, koncerteznél is a lemezanyaggal?

– Nagyon szívesen, természetesen. Ha már az utcára is kimehetünk, esetleg a színpadokra is visszaengednek, és a lemez meg is jelenik, biztos elgondolkozom rajta, mert a zenének a színpadon a helye.

– Hogyan írsz dalt?

– Mindig a zene van meg előbb, a dallam pattan ki a fejemből. Nagyon sokat van a hangszer a kezemben, főként az utóbbi egy évben, amikor kicsikét szobafogságban van az egész világ, és amikor éppen eszembe jut egy ötlet, leülök és gyorsan rögzítem a kis házistúdiómban, aztán folytatom a kidolgozását.

– Az énekes dalok esetében is így történik?

– Minden esetben így van. Valamiért fordítva, hogy egy szöveg volt előbb kész, sosem tudtam dolgozni.

– Az általad lemezre játszott szólókat előre kidolgozod, azok nem stúdióimprovizációk, igaz?

– Többségében így van. Az iskolában, ahol tanítok, a srácoknak mindig kihangsúlyozom, műfajfüggő, hogy az ember improvizál, vagy előre megírt szólókat csinál. Én általában olyan műfajokban dolgozom, ahol inkább az írott anyagokat részesítjük előnyben. Általában a mai napig megírom a szólókat, esetleg olyan előfordul, hogy hagyok benne magamnak szabad részeket, ahol mindig éppen a kedvem szerint játszom.

– Pedagógusként is kérdezlek, mennyire tartod fontosnak a szabályok betartását, illetve szerinted megengedett-e a műfaji korlátok átlépése? Ugyanis Yngwie Malmsteen legutóbbi lemezéről olvastam egy kritikát, amelyben a szerző kvázi szentségtörésként említi, hogy mondjuk egy Hendrix-bluesban Malmsteen arpeggiókat játszik.

– Nem hallottam az ominózus albumot, ám nem szívesen állítok fel szabályokat magam számára sem. Ha írok egy dalt, nem dobok el egy ötletet csak azért, mert azt gondolom, ez lehet másnak nem fog tetszeni, vagy más úgy gondolja, ez nem illik ide. Úgy vélem, ezt mindenkinek saját magának kell eldönteni. Ha a közönség meghallgatja Yngwie J. Malmsteen lemezét és úgy dönt arról, amit ott hall, szerinte ízléstelen ahhoz képest, amilyen gyökerekből építkezik, akkor biztos igaza van a közönségnek. De ismétlem, nem tartom ennyire fontosnak a szabályok betartását. Ugyanakkor, mint zenetanár, arra igyekszem tanítani a diákokat, hogy a műfajnak megfelelő dolgokat próbáljanak játszani. Ez hasznos, hiszen meg kell tanulnunk használni azokat az eszközöket, amelyek egyenként jellemzőek a blues, a rock, a jazz vagy a heavy metal műfajokra. Ezeket nagyon jó elsajátítani, aztán, hogy az ember utána azt mondja, „egy kicsit fölborítom a rendet, és megpróbálok újítani”, az már egy másik dolog. Nem gondolom, hogy ördögtől való dolog megpróbálkozni műfajok keresztezésével.

– Gitározásod nagyon naprakész, nem vonz a hét–nyolchúros gitárok használata?

– Igazából nem. Érdekes, ha basszusgitározom, szívesen használom az öthúros basszust, ám valamiért a héthúros gitáron sosem éreztem magam kényelmesen. Nem tudom, miért van ez így, de maradok a hat húrnál.

– Tanítasz, most éppen stúdiózol. Marad időd gyakorolni?

– Sajnos, nincs időm naponta gyakorolni, ám a zenetanítás nagyon hasznos. A diákoknak köszönhetően képben vagyok az új zenékkel, hiszen ők mindig szállítják a zenei csemegéket, emellett az, hogy a gitár állandóan a kezemben van, kondícióban tart, még ha nincs is időm a szó klasszikus értelmében vett hangszergyakorlásra.

– Mi az alapvető különbség a között, ahogy te tanultál gitározni, illetve ahogyan a zenestúdióban tanítasz?

– Amikor gitározni kezdtem, nem volt arra lehetőség, hogy bármilyen szinten könnyűzenét, bluest, rockot, heavy metalt tanuljunk. Igazából otthon a lemezjátszó tűjét tettük tönkre azzal, hogy megpróbáltuk Ace Frehley vagy Jimmy Page gitárszólóit leszedni. Videókat nem nagyon tudtunk nézni, mert nem voltak, úgyhogy kicsit sötétben tapogatózva kezdtük el ezt az egészet. Ez egy dologban nagyon segítette az én generációmat: a fülünk nagyon kinyílt, hiszen mindent hallásból kellett leszedni, nem volt semmilyen más segédeszköz. A mai tanulóknak, vagy azoknak, akik zenét tanulnak, talán sokkal egyszerűbb a helyzete, hiszen rengeteg segédanyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy megtanuljanak játszani. Persze, ettől még a gyakorlás ugyanúgy gyakorlás, azt nem lehet elfelejteni.

– Szólóid azonnal felismerhetők. Ezzel szemben nagyon sok fiatal gitárost látni Youtube-on, akik technikailag nagyon jók, ám játékukat nem lehet megkülönböztetni.

– Óriási dömping van, és a közösségi média, illetve a videómegosztó miatt sok minden eljut hozzánk. Elképzelhető, hogy régen is voltak nagyon tehetséges emberek, akik jól játszottak a hangszerükön, csak lehet, nem voltak olyan ambícióik, hogy zenekarba kerüljenek, lemezt vegyenek fel, vagy nem jutottak a közelébe sem annak, hogy koncertezzenek, ezért nem ismertük annyira őket, mint most, amikor valaki a szobában felvesz egy gitárszólót és már rakja fel a Youtube-ra. Sokkal egyszerűbb ma eljuttatni a közönséghez a zenét, ennek megfelelően nagyon sok produkció van, és úgy vélem, mindenkinek ki kell szűrnie azt, ami a legjobban tetszik neki, hiszen attól, hogy nagyon sokan vagyunk, akik ugyanazt csináljuk, az egyéniség még nem fog eltűnni.

– Ki az a gitáros, akire legutóbb felkaptad a fejed?

– Néhány napja Steve Vai kirakta az új instrumentális nótáját, a Knapsacket. Nekem Steve Vai már a `90-es évek óta újabb és újabb meglepetéseket tud okozni a tehetségével, meg a tudásával. Egyébként nem vagyunk elkényeztetve szerintem. Lehet, én ilyen régimódi ember vagyok, aki úgy gondolja, hogy a rockzenének elengedhetetlen feltétele az, hogy gitárszóló legyen a nótákban, és mostanában a világ valahogy nem erre megy. Ettől függetlenül az iskolában minden gitáros nagyon szeretne jókat szólózni, és ezt meg is teszi. Talán majd lesz olyan rockzenei világ is, ahol a rockgitározás és a gitárszólók ismét visszakapják a régi fényüket.

– A Fahrenheit nem egy lezárt fejezet, igaz?

– A Fahrenheitet sose zártuk le, mert azok a zenekarok oszlanak föl általában, ahol a tagok összevesznek, vagy nem akarnak soha többé találkozni egymással. Nálunk ez soha nem volt így. Épp a napokban túráztunk Vörös Gabival egy nagyon jót közösen, jó a barátságunk. Viszont Tobola Csaba mintegy ezer kilométerre lakik tőlünk, és eléggé megváltozott mostanában az élete, nem feltétlenül az itthoni zenélésen töri a fejét. Ilyen távolságból nagyon nehéz megoldani a próbákat, sajnos így nehéz zenekarozni. Két–három éve csináltunk egy-két koncertet, aminek nagyon örültünk, most pedig megint egy picit téli álmot alszik a Fahrenheit.

_{Fotó: Nerpel Nikoletta}