Az érem másik oldala

Amint arról nemrég írtunk, Michael Denner hathúros neheztel King Diamondra, amiért a Mercyful Fate 2019-es újjáalakulásának, és folyamatban levő turnéjának nem lehetett részese. A 23 év után ez év június 2-án színpadra lépett legendás zenekar frontembere a Creem-nek így nyilatkozott az ügyben.

– Megvan a miértje annak, hogy Michael Denner és Kim Ruzz dobos nélkül történik mindez. Olvastam Michael nemrég megjelent interjúját, amelyben emiatt panaszkodik, és, bár nem kívánok belemenni a dolgokba, elég sok valótlanságot állít abban. Nem akarok rosszakat mondani senkiről, de nem mondhatod csak úgy, hogy „Nekem kelleett volna azokon a koncerteken játszanom!” Miért? – kérdem én. Ki ellene rúgnom csak úgy a zenekar egyk tagját (Mike Weadszerk.), aki tökéletesen beilleszkedett, és minden lélegzetvételével a Mercyful Fate szekerét tolja előre, emellett meg a legtehetségesebb gitáros, akivel ebben a csapatban valaha játszottam? Soha nem tenném ezt meg azért, mert valakinek hirtelen eszébe jut, hogy szívesen visszatérne a bandába. Soha nem bánnék így bárkivel – summázott minden metalénekesek legsokoldalúbbja.

A Mercyful Fate ma a csehországi Brutal Assault fesztiválon koncertezik.

Fotó: metalsucks.net