Cristi Gram – State Of Mind

Crist Gram lassan két évtizede a román rocklegenda Phoenix sorait erősíti, emellett Awake néven Dream Theater-tribute zenekarával a progmetal óriások dalait tolmácsolja kitűnő minőségben, és 2009 novemberében egy jobb sorsra érdemes instrumentális gitáralbumot – jelen írás tárgyát – is kiadott. A State Of Mind megszólalása a mai, túlvezérelt, „mindnnélhangosabb-lemezek” világában is megállja a helyét. A kizárólag Ibanez gitárok mellett Iulian „Mugurel” Vrabete basszusgitárja, Ionuț Micu dobjai, Andreea Retegan brácsája és Iulia Gheorghe csellója csodálatos, változatos, Cristi által megálmodott-, -írt és hangszerelt világba invitálja a hallgatót a CD valamivel több mint 48 percében.

A lemez megjelenését komoly várakozás előzte meg a honi szakmai berkekben, ahogy a lemezbemutatót is. Utóbbi azonban a katasztrofális hangosítás miatt nem a tervezett módon sült el, olyannyira nem, hogy Cristi többé nem koncertezett a lemezanyaggal, és az egész produkció elsikkadt. Jelen írás apropóját egyrészt az adja, hogy a State Of Mind mai napig gyakori vendég a lejátszómban, másrészt meg Cristi dolgozik a folytatáson. Na de arról, ahogy a kitűnő gitáros karrierjének eddigi állomásairól is majd egy interjúban csemegézünk, most lássuk, mit hallhatunk a State Of Mind hét dalában.

A nyitó címadó pár másodperces bevezetőjében magányos gitár jelzi a később visszatérő motívumot, majd ránk zúdul a ZENE. Igen, így csupa nagybetűvel. Cristi a dalokban – egyetlen kivétellel – nagyon összetett módon önti hangokba gondolatait, ám mindezt úgy teszi, hogy kompozíciói nem csak a progresszív metal műfaj drukkerei számára érdekesek, csodálatos dallamai a lemezt komplexitása ellenére könnyen befogadhatóvá teszik. A nyitódal előrevetíti, hogy itt bizony szövevényes kalandokba bonyolódunk, ám végül mindig megtaláljuk a fényt az alagút végén, a dallamok kellő kapaszkodót nyújtanak, hogy ne rántson végleg a mélybe a hangok örvénylő forgataga. A progmetal szerelmesei meg a sokadik hallgatás után is apró finomságokra találhatnak a sűrűn, ám finoman rétegzett zenében. Ja, Cristi a gitározás, komponálás, hangszerelés mellett a hangmérnöki és teendőket is ellátta, és a felvételek is saját, Clean Turbulence nevű stúdiójában készültek.

A Winter Rose kezdő hangjaiban már csepeg az olvadó jég, mely mögött szirmait bontó rózsa körvonalazódik. Eléggé ellentmondásos kép ez így, ám Gristi Gram zenéjében tökéletes egységként jelenk meg, a dalt hallgatva természetesnek tűnik a fantázia eme szüleménye. A Clean Turbulence több mint tíz percében a komplexitás magasiskoláját hallhatjuk. Fokozatosan kerülnek egymásra az újabb rétegek, rendkívül sűrűn hangszerelt, megannyi témát felvonultató dal őrült középrésszel, ám ugyanakkor nagyon könnyen hallgatható darab. Cristi a dal első felében akusztikus gitárral operál, majd átveszi az uralmat a cím által sugallt tiszta zavargás. A CD legösszetettebb darabja.

Az alább látható Spring Tale kilóg a sorból, egy egyszerű, kellemes darab, kitűnő pihenő az őrült témákkal operáló Going All Around előtt, amelyben Cristi rója a köröket, mégis minden alkalommal más helyekre érkezik, nincs helye az önismétlésnek. A tempó rendkívül változatos, ugyanakkor nagyon természetesen szól az egész, a cél nem az erőfitogtatás, az őrült váltásoknak épp olyannak kell lenniük, amilyennek alkotójuk álmodta. A dal hirtelen, váratlanul ér véget, és a Belive követ, amelyben az gaz hithez vezető út tárul elénk, annak minden akadályával, nehézségével és szépségével. A lemezt záró Near Future-ben hősünk nem fest egy nem túl optimista jövőképet. Összetett, ugyanakkor lendületes, sötét témákkal operáló dal, nagyon jó lezárása a lemeznek, nem megnyugtat, hanem azt jelzi, hogy lesz folytatás. Summázva, aki szereti a komplex, progresszív instrumentális gitárzenét, szerezze be ezt a ritka, értékes darabot, amelyet garantáltan nem süllyeszt kollekciója mélyére néhány hallgatás után.