A bal kezét gyötrő fokális disztónia ellenére rendkívül aktív Christian Muenznerrel folytatott beszélgetésünk második részében (az elsőt ITT olvashatod) dalírásról, szólókról, betegségéről, gyakorlásról, instrumentáls gitárzenéről, hangszerekről és erősítőkről olvashattok.
– Gitárral a kézben írsz dalt? Mi van meg előbb? Egy dallam? Egy riff?
– Nincs semmiféle titkos terv, vagy recept, amit követek. Általában gitárral a kézben ötletelgetek, próbálgatok különféle riffeket. Néha van egy elképzelésem az adott dal karakteréről, máskor meg csak úgy előbukkan a semmiből. Ha van egy jól hangzó riffem vagy dalrészletem, azonnal felveszem vagy megírom a Guitar Pro-programban, majd belövöm az egyes paramétereket, mint a hangnem, a tempó és onnan lépek tovább. Alkalomadtán egy dal egyetlen alkalommal elkészül, aztán még 2–3 napig csiszolgatom, máskor meg nem adja olyan könnyen magát, hetek vagy hónapok telnek el, amíg egy találó rész eszembe ötlik. Természetesen a zeneelméleti ismereteimet is használom, hangnemváltásokat, modulációkat alkalmazva komponálok riffeket, dalrészeket. Az első riff, ami beugrik, nem föltétlenül lesz egy dal nyitótémája. Az Alkaloid Alter Magnitudes című dalát egy gitáróra után írtam, ahol az akkordmenetekről és azok riffé való formálásáról tanultunk, és a tanítványom megkért, szemléltessem az elmondottakat. Így rukkoltam elő a dal egyik riffjével. Amikor munka után hazaértem, annyira ihletett állapotban voltam, hogy a dal többi részét két nap alatt köréépítettem. Vagy egyik új Eternity’s End-dal refrénjét álmomban hallottam. Azonnal felébredtem, elkaptam a telefonom és rádúdoltam a hangrögzítőre. Szóval a folyamat indulhat egy ének- vagy gitárdallammal, egy riffel, egy akkorddal, egy dobritmussal és így tovább. A dalírás rengeteg kísérletezéssel jár és igazi türelemjáték tud lenni. Általában több változatom is születik, míg a végső dalszerkezetről, hangnemről, modulációkról és az összes többi összetevőről döntök.
– A lemezeken hallható szólóidat előre megírod vagy stúdióimprovizációk?
– Ez attól függ. Régebb mindig kivártam, míg eljön a stúdiózás ideje, és ott helyben impróztam. Olykor még mindig így teszek, azonban az elmúlt 1–2 évben egyes szólókat előre kigondolok és kidolgozok, mielőtt azokat felvenném. Szóval manapság váltakoznak az improvizált, illetve a kidolgozott szólóim.
– Bal kezeden egy kesztyűt viselsz gitározás közben. Ez a fokális disztónia miatt van?
– Pontosan. A kesztyű igazából az agyamat segít becsapni. Ugyanis más a szövete, mint a bőré, így eltérő érzetet nyújt, mint amikor a bőröm ér a húrhoz, és az agyam nem küld annyira rossz indító jelt a középső ujjamnak. Azonban minél jobban hozzászokom a kesztyűhöz, annál kevésbé hatékony, hiszen az agy lassan átáll a dologra. Gyakran kapok Botox-injekciót a középső ujjam két érintett ujjpercének hajlítóizmaiba, és olyankor minden rendben van, a tünetek jelentős mértékben alábbhagynak. Már majdnem két éve nem kaptam injekciót, ám hamarosan beadatok egyet.
– Mikor kezdődött, és hogyan befolyásolja a gitározásodat?
– 2008-ban, a Cosmogenesis (az Obscura 2009-ben megjelent második lemeze – szerk.) felvételekor észleltem először gondokat. Néhány dolgon változtatnom kellett a pár hónappal korábban elkészített demóhoz képest, ugyanis bizonyos ujjrendek már nem működtek megfelelően. Akkoriban a kevesebb gyakorlásnak tudtam be ezt. Azonban a következő kétéves turnéciklusban a gond egyre súlyosabbá vált, a középső ujjamat már nem igazán tudtam kontrollálni, míg végül két ízületnél is begörbült. 2011 októberében végül fokális disztóniával diagnosztizáltak. Azóta állapotom javításán, vagy legalább stabilizálásán dolgozom és a Botox-injekciók, illetve a kesztyű segítségével eléggé jól kordában sikerül tartanom a tüneteket. Természetesen a játékomat is befolyásolta a betegség, hiszen majdnem mindent módosított ujjrenddel kellett újratanulnom. Most a gyors futamokat és sweep arpeggiókat csupán a bal kéz mutató, gyűrűs és kisujjaival játszom, míg a legatóknál gyakran többujjas jobbkéz-tappinget is használok. A gond a disztóniával nemcsak az, hogy nem tudom használni többé az érintett ujjamat, hanem az önkéntelen begörbülés okozta feszültség a többi ujjat is befolyásolja. Amikor a Botox-injekció kifejti hatását, ez a gond átmenetileg megoldódik.
– Még mindig naponta gyakorolsz?
– Manapság csak akkor játszom, ha föltétlenül kell, hiszen a disztónia miatt a gitározás már nem az a nyugtató, szórakoztató tevékenység, ami egykor volt, elenkezőleg, eléggé kimerítővé vált számomra. Ám igazából naponta kell játszanom amikor komponálok, felvételeket készítek, vagy tanítok. Jelenleg napi 2–4 órát gyakorlok a közelgő Obscura-turnéra készülve, és általában a playthrough-videókat, klinikákat, koncerteket mindig gyakorlás előzi meg. 2020 márciusa és 2021 júniusa között minden egyes nap stúdióztam vagy komponáltam, szóval naponta játszom, de szükségből.
– Megéri instrumentális gitáralbumot kiadni? A kalózkodáson és streamelésen túl, egyre kevesebben hallgatnak teljes albumokat.
– Jobban működik a dolog, mit amire számítottam, hszen mindhárom szólólemezemmel kerestem egy kis pénzt. A Path Of The Heroval sikerült üzletet kötnöm a japáng King Records-szal, és némi előleget is fizettek nekem. De a CD-eladások egyre gyengébben mennek, egyre nehezebb gazdát találnom a lemezeimnek. Több doboznyi eladatlan példány szunnyad odahaza a két legutóbbi lemezemből. Az elsőből (Timewarp – 2011) az összes példány elfogyott, és gondolkoztam, talán jó volna mondjuk 300 példányt utánnyomni, de nem vagyok meggyőződve, hogy valaha el tudnám adni az összeset. Ami viszont igazán bevált, az a szólóalbumaim tabulatúráinak kinyomtatása és értékesítése volt. Viszik mint a cukrot, többszöri utánnyomást is kérnem kellett, és ez anyagi szempontból ellensúlyozza a CD-eladásokban mutatkozó hanyatlást.
Ami az emberek zenehallgatási szokásait illeti, sokan nemhogy nem hallgatnak lemezeket, hanem gyakran még egy teljes dalt sem, csupán 10–30 másodperc közötti Tik Tok– vagy Instagram-videókat. Ám úgy vélem, mindig lesznek olyanok, akik teljes lemezeket szeretnek végighallgatni. Aztán ott vannak a népszerű podcastek, ahol hosszú beszélgetéseket néznek, hallgatnak végig rengetegen, szóval azt hiszem, mindenk az ízlésének és igényének megfelelő tartalmat választja. Legtöbb ember már nem olvas könyveket, de ettől még amikor egy író meghallja a hívást, és valamit közölni szeretne a világgal, megírja a könyvét. Egy igazi művész a belső hangra, az ihletre figyel, és teszi, amit tennie kell, függetlenül attól, hogy amit alkot az éppen divatos, vagy sem. Természetesen, szükségem van arra, hogy az emberek meghallgassák és megvásárolják a lemezeimet, hogy anyagilag fenntarthassam magam és tovább alkothassak, hiszen egy-egy lemez előállítása igen költséges. De ahogy Ayn Rand Az ősforrás (The Fountainhead – 1943) című regényének hőse, Howard Roark monja, „Nem azért építek, hogy megrendelőim legyenek, azért vannak megrendelőim, mert építek”. Végső soron ez valami olyan, amit mindig szerettem volna tenni és szerencsés vagyok, hogy van egy szerény kis rajongótáborom, amely lehetővé tette, hogy megvalósítsam ezt az álmomat.
– Végül beszélj az általad használt hangszerekről, erősítőkről.
– Majdnem mindig kizárólag Ibanez gitárokon játsztam. 1995 óta van egy 1991-ben készített Ibanez JEM 77 BFP-m, amelyet a mai napig használok szólók rögzítésekor, de sosem viszem turnéra. Ami a hathúros gitárokat illeti, az Eternity’s End-ben a fő hangszereim egy 2013-as RG 3250MZ és egy 2017-es RG 652 MPB, mindkettő standard D-hangolással. Az Obscurában és az Alkaloidban főként héthúrosokon játszom, a fő hangszereim egy 2010-es RGD2127 és egy 2021-es RG752AHM, mindkettő standard A-hangolással. Az összes hangszer a Prestige-sorozatból való, az alap hangszedőkkel. Egyáltalán nem vagyok az aktív pickupok híve. De a felsoroltak mellett van két Fender Heavy Metal Stratóm, amilyeneken Greg Howe játszott a `80-as évek végén és a `90-es évek elején. Egyik egy eredeti 1992-es, a másik a 2020-as limitált széria sárga példánya. Utóbbival játsztam néhány szólót a következő Obscura– és Alkaloid-lemezekre, hiszen egyes szólóknál nagyon bejön nekem a sima strat-hangzás.
Ami a húrokat és kábeleket illeti, a DR Strings és a Klotz cables endorsere vagyok. A standard D-hangoláshoz 010–046-os, a standard A-hoz 010–052-es, míg a standard E-hez 009–042-es húrkészletet használok, és kizárólag Dunlop Jazz 3-mal pengetek.
Odahaza kábé nyolc éve mindent a Fractal Audio Axe FX 2-vel veszek fel. A Beyond The Wall Of Sleep, The Malkuth Grimoire, The Fire Within, Liquid Anatomy és a Path Of The Hero lemezeken hallható hangszínek zöme az említett Axe FX 2-ből jön, kivéve a Path Of The Hero ritmusgitárjait, amelyeket ENGL erősítőkkel rögzítettem. Néhány éve az otthon rögzített DI-sávjaimat a stúdióban igazi erősítőkkel reampolom. Az új Eternity’s End– és Obscura-lemezeken ENGL Savage és EVH5150-es erősítőkombinációt használtam a ritmusgitároknál. Az Eternity’s End-en a szólóhangszín egy Tube Screamerrel támogatott EVH5150, míg az Obscurán egy fura svéd márka, ami Fredrik Nordström stúdiójában volt, és ami a Bogner erősítők egy módosított változata. A nevére már nem emlékszem. Jelenleg otthon nincsenek analóg cuccaim, de hosszú éveken át ENGL-erősítőkön játszottam.
Pingback: Shredorgia a javából - PONTHATHÚR