George Lynch: Seamless

Tamás Dénes főállású író barátunk amellett, hogy imád bringázni és hegyet megmászni, megszállott metál és rockzene-hallgató aki már-már szertartás szintű szeánszokban kényezteti füleit és lelkét fémzene-album kapszulákkal. Nagy örömünkre írt egy lemezkritikát a ponthathúrra. Íme, fogyasszátok:

George Lynch: Seamless, Rat Pak Records, 2021Kritika

George Lynch kedvenc rockgitárosaim közé tartozik. A sokoldalúsága, öntörvényűsége, hihetetlen munkabírása mindig lenyűgözött, ahogy zenéjének a kísérletiséget a dallamossággal ötvöző jellege is megfogott, bármikor, bármilyen felállásban készítsen albumot.

A nyolcvanas évek sztárcsapatában, a Dokkenben és saját zenekarában, a Lynch Mobban kibontakozó és híressé váló gitárhősnek a kilencvenes évek második felétől szinte sikerült teljesen tönkrevágnia zenei karrierjét, de aztán a kétezertízes években újra feltámadt George, amit számtalan jobbnál-jobb zenei projekt is igazol. Hogy neveket is soroljak: a dUg Pinnickkel közösen működtetett KXM, a Michael Sweetel készített Only To Rise és Unified című albumok, az Ultraphonix, a Dirty Shirley, a The End Machine és más mellékprojektek. Még a Dokken újraélesztésére is történtek kísérletek az utóbbi időben, ahogy szólókarrierje is szépen haladt. Világos, a hatvanat már rég maga mögött hagyó gitármágus duzzad az erőtől, a kísérletező kedvtől.

Ezért amikor beharangozta Lynch, hogy hamarosan megjelenik pályafutása első teljességében instrumentális lemeze, mit mondjak, egyre gyakrabban kezdtem nyitogatni a fájlmegosztó oldalakat. A kíváncsiságomat tovább fokozta első nyilatkozata: „a Seamless-szel arra tettem kísérletet, hogy egy olyan gitárközpontú instrumentális lemezt hozzak össze, amely valami mást kínál, mint amit a legtöbb ember egy gitáros instrumentális lemeztől elvár…”. Hát igen, ezek a nárcisztikus ígérgetések, az egymásra való licitálások – amelyek a rockzenei világban elégé el vannak terjedve – mindig gyanúsak.

De nem kell megijedni. Nem megy nagyon alá ennek az ígéretnek a lemez.

Valóban nem egy szokványos instrumentális lemezzel van dolgunk, amiben a gitároskéz géppuskázását, a technikai tudás minél szélesebb repertoárjának fitogtatását kell csodáljuk. Ez egy tökös, modern rocklemez, amiben a számok lekerekítettsége, a riffek ereje, a groove pumpálása szinte egyenrangú a szólómunkával.

A számok hangzása modern, erőteljes, azonban összességében túl visszhangzik a sound, van egy rekedtes, koszos jellege, ami egy idő után sajnos zavaróvá is válik. Véleményem szerint tisztábban sokkal jobban érvényesülhetett volna a gitár.  Na de ez is jelzi, nem a távolságtartó gitárbűvölésre helyezte a hangsúlyt Lynch. A számoknak ütniük kell, a fejnek a lábnak mozognia. Ehhez alaposan hozzájárul a feszes dobjáték (Jimmy D’Anda), a vértől duzzadó basszusozás (Eric Loiselle) is.

A gitár sokszor egy dallamot hoz, vagy valamilyen zenei aláfestést, mintha énekhangra írt számot hallgatnánk, amit megszakítanak a jól felépített szólok. Ritkán szalad meg a keze Lynchnek, az apró villantások, finom díszítések, nyújtások, üveghangok, a különös pengetések, tört harmóniák dominálnak szólóiban. Ezek szervesen válnak a számok részévé, mintegy ráülve a súlyos alapokra.

Mekkora húzása van például a Tj69 című számnak. Talán a lemez legjobbja. A Supersonic Hipnotic elevenségével hipnotizál. A Death by a Thousand Licks bizonyítja, hogy vágtázni sem felejtett el hősünk, főleg ha ott van alatta az előrefelé kergető basszusmunka. Ahogy nagyon szerettem a lemez utolsóelőtti számának, a House of Eternal Return-nak a hol erőteljes, hol lebegő, éteri jellegét is. De minden számban van valami érdekesség, apró trükk, ami birizgálja hallójárataink.

Ugyanakkor egy picit egybefolyik az album. Én több ritmusváltást is örömmel fogadtam volna. És hát azzal is szembe kell nézni, hogy nincs egy új Mr. Scary, ahogy hiányzik egy új I Will Remember fülbemászósága is.

Nem egy múltba forduló, levezető jellegű album a Seamless. Lynch ahogy mindig, most is korának pulzusán tartja ujjait. Amit pedig azokból ereget, arra érdemes odafigyelni. Igen, ha nem tudnátok, hatvanhét évesen sem felejtett el gitározni.