Itt az új Lage-lemez

Pár nap múlva jelenik meg a jazzvilág utóbbi évtizedének talán legünnepeltebb gitárosa, Julian Lage tizenegyedik szólólemeze. Újdonság, hogy a zenész „Squint” című új albumát a műfajban igazi nagyágyúnak számító „Blue Note” lemezkiadó hozza ki, ami Lage muzsikáját ezennel a legmagasabb polcra helyezi, így (a zenebiznisz logikája szerint) esélyes, hogy a korábbi négy jelölés után ezzel az albummal első Grammy-díját is bezsebeli majd a bostoni hathúrvarázsló.

Kiadók és díjak ide vagy oda, a gitáros dalainak sava-borsát szerencsére azért továbbra sem a babérhajhászás, hanem az alkotás és parttalan improvizáció öröme adja. „Ezen a lemezen fontos célom volt, hogy összetett érzelmi állapotokat rögzítsek a dalokban, ettől helyenként tudatosan homályos, életlen zeneileg. Az anyagot, úgy érzem, sikerült biztonságosan elhelyezni az ismeretlenben.” – írja Lage.

A lemezen a gitár mellett a Julian Lage Group trióból már ismert perui bőgős, Jorge Roeder tépi a mélyhúrokat, akivel gyakorlatilag 2009 óta együtt zenélnek, míg a doboknál a trióban új tagnak számító, a bandához két éve csatlakozó Dave King seprűzik vagy püföl. Lage természetesen a nemrég számára készített, bitang Collings 470 JL hathúroson játszik.

A digitális korongról eddig egy etűdszerű szólódal, egy tradicionálisabb jazzvarázslás, valamint legutóbb egy eklektikus, a hatvanas évek pszichedeliája felé kikacsintó, alternatív jazznóta klipje jelent meg szingelként. Utóbbi címe „Saint Rose” és bátran ajánljuk napfényes-hétvége kezdéshez.