Kinek a zene, kinek a buli…

Jason Richardson hat- és héthúrbűvész a modernmetal-gitárosok egyik zászlóvivője, aki sikeres szólókarrierje mellett az All That Remainsben is elpenget. Hősünk a köztudatba a Born of Osiris tagjaként került be, mely zenekar sorait 2011-ben hagyta el. A távozás okáról a Don’t Shit on the Bus (beszarás, lehet, nevet kellene változtatnunk?) podcastben Jason így nyilatkozott.

– Az életvitelünk teljesen különböző volt. Náluk a folyamatos, mindenféle cuccal főszerezett buli volt az elsődleges, én meg inkább a zenére koncentráltam. Főként turnékon volt ez elviselhetetlen, mint végül kiderült, mindkét fél számára. Kezdetben elintéztem egy vállrándítással, hogy majd csak jobb lesz, de nem így történt. Egyre inkább eltávolodtam tőlük, mígnem az utolsó turnén már a számítógépemen játszottam naphosszat, ha éppen nem voltam a színpadon. Egyszer csak azt mondták: „Na, ebből elég volt!” Akkor úgy gondoltam, ez kurva szar, de utólag kiderült, az volt az egyik legjobb dolog, ami a karrierem szempontjából velem történt. Kevesebb mint 24 óra múlva ugyanis a Chelsea Grin tagja voltam.

Fotó: Facebook