Kitartás, hit és gyakorlás a siker titka

A napokban jelenik meg Mentes Norbert Na mi van? – 40 év a Moby Dickben című önéletrajzi könyve. A soproni hathúrvarázslóval a kiadvány mellett Hungarica-jubileumról, gitároktatásról és instrumentális gitáralbumról is beszélgettünk.

– Mikor döntöttél úgy, hogy megírod ezt a könyvet?

– Régóta tervben volt. Most rásegített a dologra, hogy 40 éves a Moby Dick, és mivel a zenekar meg az én útjaim elváltak, így tudom megünnepelni a negyvenedik jubileumi évet. Ugyanakkor erkölcsileg is fontos számomra, szóval összességében ennek most jött el az ideje.

– Mikor láttál hozzá?

– Egy hosszú folyamat volt, jó egy éve kezdtem el az írást.

– Milyen érzés az, hogy mindent, jót és rosszat egyaránt kiírtál magadból?

– Nem mondanám azt, hogy másokra nézve bántó, amit írtam. Nyilván, mindenkinek más a saját igazsága. Aztán, mivel soproni vagyok, és a zenekar évekig úgy működött, hogy nagyon sok barát, meg a zenekarhoz kötődő személy is segítette a tevékenységünket, a „soproni berkekből” biztos lesznek olyanok, akik majd azt mondják, „hát, engem meg sem említettél…”. De megpróbáltam úgy megírni ezt a könyvet, hogy az egész történet ne enciklopédia-, meg Wikipédia-szerűen legyen megjelenítve, kronológiai sorrendben, hanem az adott időszakban a saját életemből vett történeteken keresztül. Például írtam azokról az időszakokról, amikor hullámvölgybe kerültem, illetve az abból való följövetelről is, hogy legyen egy íve az egésznek.

– Kiadó is áll a könyv mögött?

– A Kárpátia Stúdió adja ki. Hamarosan sokan kézbe kapják, amennyiben nincs csúszás a nyomdában, ahonnan elméletileg pénteken (november 19-én – szerk.) kerül ki. A mai világban az is gondot okoz sajnos, hogy papírt tudjanak szerezni a kiadók, meg a nyomdák. Nincs nagyon papír, műanyag, múltkor húrt akartam venni, gitárhúr sincs. Minden olyan bizonytalan, így lehet lesz pár nap csúszás a megjelenésben, de azok, akik már megrendelték, hamarosan olvashatják a könyvet.

– Lezárult egy fejezet az életedből. Biztos, nem könnyű, hiszen alapítója voltál a zenekarnak, amelyben négy évtizeden át alkottál, gitároztál. Hogyan tovább zenei téren?

– A Hungaricával elméletileg november 26-án a Barba Negrában tarjuk a 15 éves jubileumi koncertet. Remélem, megtarthatjuk, ám ezt is bizonytalanság lengi be, mert mi van, ha a zenekarból vagy a másik zenekarból (Kalapács – szerk.) valaki megbetegszik és karanténba kell menni, vagy ha olyan szigorítások jönnek, amelyek ezt meghiúsítják? Ez a bizonytalanság az egész rockszakmát lehúzza. Sajnos, ilyen időket élünk, hogy nem lehet előre tervezni, az ember nem mer hosszú távon gondolkodni zenében, koncertekben, mert nem lehet tudni, hogy megvalósul-e, vagy a közönség el tud-e jönni. Maszkban koncertezni, meg úgy, hogy tudom, nem mindenki tud eljönni, aki szeretne, igazán rányomja a bélyegét az egészre, az embernek igazán nincs is hozzá kedve. Nyilvánvalóan jó színpadon lenni, de a legjobb úgy, ha minden körülmény adott, hogy az emberek nagy örömmel jöhessenek az országból, a Kárpát-medence egész területéről. Most ez a dolog eléggé meg van gyengítve, úgyhogy, bár, készülünk rá természetesen, próbálunk, bízunk benne, hogy a körülményekhez képest jó koncert lesz, de egy ilyen tizenöt éves jubileumi koncertet akkor lehet igazán szívvel-lélekkel, nagy promócióval csinálni, amikor minden körülmény adott hozzá, és nem ez a háborús helyzet van.

“Írtam azokról az időszakokról, amikor hullámvölgybe kerültem”

– Várható-e a Mentes–Pavesi-projekt folytatása?

– Nagy erőkkel indultunk, megjelent a lemezünk (Újjászületés / Renascentia – 2020. augusztus 14 – Edge Records). Voltak külföldi meghívások, de a lemezbemutatót sem tudtuk akkor megcsinálni, és ez visszavetette az ember kedvét. Nyilván, lesz folytatás, de most nem adottak ehhez a megfelelő körülmények. Renato újból Angliában él, őszre lettek volna koncertjeink, ám logisztikailag nem tudtuk összehozni, hiszen annyi tesztet kellett volna csinálnia, hogy ide-, majd visszautazzon, hogy a koncertbevétel nem fedezte volna a költségeit. Mindenképp folytatnám, amint lehet, hiszen az a projekt igazán örömet okoz számomra, egy teljesen más atmoszférát, lelkületet képvisel, a zeneszámok megírása is teljesen más, ahogy a koncertek légköre meg hangulata is. Nem mondom, hogy nem szeretem a rock and rollt, meg a thrash metalt játszani, de jelen időszakban, mikor nem lehet dübörögni, mint a rockkal, meg a metallal, ezeket a dalokat talán könnyebben elviseli az ember lelkülete.

– Gitárórákat is adsz. Ez újkeletű dolog, vagy mindig tanítottál?

– Soha nem tanítottam. Pontosabban nagyon régen volt pár tanítványom, de az csak baráti alapon történt. Igazából magam is innen-onnan szedtem össze a tudást. Nem úgy volt, mint a mai világban, nem volt Youtube, a nagy gitárosok oktatóvideóihoz sem nagyon lehetett hozzáférni. Csak most eljött az az időszak, hogy a zene területén körül kellett néznem, mihez lehet nyúlni, amiből bevétele van az embernek. Kénytelen voltam a tudást, amivel rendelkezem úgy átadni, hogy abból valamennyi bevételem is származzon.

– Milyen érzés tanítani?

– Élvezem. Vannak fiatalok, lelkesek, alig várják a leckét. A szüleik vették fel velem a kapcsolatot, rajongókként. Nekik mindig mondom, hogy sok-sok kitartás és hit kell ahhoz, hogy valaki éveken át gyakoroljon, de akiben van tehetség, annak előbb-utóbb beérik a befektetett munka gyümölcse. Aztán vannak 40–50 éves tanítványaim is, akik nyilván tudnak valamennyire gitározni. Rajtuk azt látom, hogy belehelyezkednek valamibe, ami hozzájárul a fejlődésükhöz, nem pedig mondjuk kocsmákba járnak, vagy olyan tevékenységet folytatnak, amivel nem lépnek előre, és örömmel veszik, hogy fejlődnek. Ez is öröm, hiszen ha valakinek családja, gyerekei vannak, és emellett időt tud szakítani gitározásra, mindenképp egy pozitív dolog.

– Már néhány évvel ezelőtt is kérdeztem tőled, hátha azóta változott valami: mikor készítesz instrumentális rockgitárlemezt?

– Ehhez idő, energia, ötlet, pénz, meg megfelelő társak kellenek. Volt a Mentes 50-albumon egy instrumentális szám (Pulzus – szerk.), azt Jancsó Mikivel csináltam, aki a Moby Dick első basszusgitárosa volt. Vele nagyon jó munkakapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedekben, Hungarica-dalokat is írtunk együtt. Szóval megfelelő társakkal össze kéne ülni, de ezt tényleg csak azért csinálná az ember, hogy magának örömet szerezzen, mert CD-t, lemezt eladni ma már szinte lehetetlen, de alkotni jóleső érzés. Ám ehhez idő kell, energia- és anyagi befektetés, kiadót ezekre már nehéz találni, a nagy gitárosoknak is nehéz megjelentetni instrumentális gitárlemezt.

A könyv ITT rendelhető meg.