Maróthy Zoltán – Mysterium

Megjelent Maróthy Zoltán első szólólemeze, amelyre a múlt évezred kilencvenes éveinek közepétől vártam. Igaz, akkor egy instrumentális albumot képzeltem el, ezzel szemben a Mysterium tizenkét dalából mindössze kettőben nincs ének. Ám egyáltalán nincs hiányérzetem emiatt. Egyrészt Zoli az énekes dalokban is nagyokat szólóz, másrészt meg, bár lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy anno a gitározás mellett kényszermegoldásként ragadott mikrofont, hangja, dallamai egyaránt nagyon hallgatnivalók. A lemezen több vendégzenész is hallható, hiszen egy igazi, élő produkció ez, nem dobgépes varázslat, a szövegeket jegyző, éneklő, billentyűző és a felvételek fölött bábáskodó Závodi Gábor mellett két dobos, három basszusgitáros és a feldolgozás-dalban további két énekes színesíti a dalokat.

A címen kicsit elméláztam, számomra a tizenkét dal misztériuma igazából az, hogy sokadik végighallgatás után alig várom, hogy újra lejátsszam azokat. A lemez kitűnően szól, a ritmusgitárok gibsoni vastagsággal dörrennek meg, a védjegyszerű, itt-ott újabb árnyalatokkal gazdagodott szólók gyönyörűen szólnak, ahogy az akusztikus gitárok is, az óriási dallamok remek hangszerelésbe ágyazva kúsznak be a hallójáratokba, a billentyűsök ízesen színesítenek, és a ritmusszekció tagjai is rendkívül markánsan, ám az adott dal iránti alázattal látják el feladatukat.

A lemez szerkesztése is remek. A klippel is támogatott Annak idején mázsás riffel indít, ám ezt azonnal ellenpontozza a verzé akusztikus gitáros bontogatása, hogy a bridge-től AOR himnusszá avanzsáljon az azonnal dúdolható refrénnel megáldott dal. A szóló nyugisabb első része után Zoli elereszti ujjait, ám mindezt az általa megszokott, túlzásoktól mentes, ízléses módon teszi. Gitározása az évek múlásával nemhogy nem kopott meg, de egyre színesebbé vált. Mindig tetszett, hogy játékában a technika soha nem az öncélú villantást szolgálta, hanem érzésekkel karöltve nagyon ízléses, egyedi elegyet nyújtott.

A Nem fogok sírni ezért ismét bivaly riffel nyit, ebben a dalban is remekül megtalálják, kiegészítik egymást a döngölő riffek és a lúdbőrgeneráló dallamok. A szóló itt is saját hangján erősíti meg a dal történetét. Az Eltévedt folyó jelenlegi kedvencem. Szerelemről sokan, sokszor, sokféleképpen írtak, daloltak és gitároztak, de ez a dal anélkül gyűjt könnyeket az ember szemébe, hogy nyál csorogna belőle. A szólónál meg szem garantáltan nem marad szárazon. De csak semmi ellágyulás, negyedikként érkezik a videóról korábban ismerős, instrumentális Aqaba brutkó nyitórifje. A dal a remek zenésztársaknak köszönhetően a demóverziónál jóval színesebb, gazdagabb körítést kapott, érdemes összehasonlítani a két változatot. Mosolyt arcra csaló instrumentális, ragyogás, napsütés árad belőle. A Félig telt pohár, az ötvenedik születésnap apropóján írt számvetés remekül illik a sorba, újabb remek szólóval.

A Hazugságok cirkusza lendületes dal, amely a gyorsfogyasztói társadalom visszásságai elé állít görbe tükröt, az akusztikus gitár gyönyörű hangjával és vonósokkal kísért Képzeld gyönyörű lírája fantáziánkat bírja munkára, és a dalban Zoli óriási bluesos feelinggel átitatott szólót karcol. A folytatásban a La Passe ráz fel a melankóliából, újabb adag fénnyel és boldogsággal árasztva el a hallgatót. Csak halkan jegyzem meg, azért el tudnék hallgatni egy teljes instrumentális lemezt hősünktől… A Forró jég funky-s verzéjét óriási refrén és még nagyobb szóló (az a befejező rész…) teszi halhatatlanná, a Téves riasztás ismét gyönyörű szólóval nyomatékosítja, hogy, bár adódnak nehézségek, az élet alapvetően szép. A Falevél a szélben gyönyörű dallamai az élet sorsszerű pillanatait éneklik meg, a szóló itt is betekintést nyújt Zoli lelkének legmélyebb bugyraiba, és ez akár a lemez záró dala is lehetne. Ám nem az, az albumot az LGT Prológ és trialógjának Závodi Gábor és Sipos Péter társéneklésével előadott feldolgozása zárja. Érdemes meghallgatni az eredetit, és ezt a változatot is, ugyanis Zoli úgy nyúl alázattal a dalhoz, hogy közben maivá, rockosabbá teszi, és akkorákat gitároz benne, hogy na. Summázva, nálam tízből tíz, vagy ha a dalok számát vesszük figyelembe, tizenkettőből tizenkét pontos lemez, amit hallani kell.

Fotó: Facebook