Nincs semmi új a nap alatt?

– Hogy tud valaki ÍGY gitározni? – a költői kérdést Panna lányom tette fel a hamarosan piacra kerülő LTE 3-lemez harmadikként kitett, Hypersonic című dalának első hangjai hallatán. Aztán, amikor mondtam, „azon a furcsa hangszeren” (chapman stick) játszó bácsi 75. éves, csak egy halk „De hogyan?”-ra futotta. Visszatérve az indító kérdésre, az bennem is sokszor felmerült John Petrucci játéka hallatán, amelyben a lenyűgöző technika hihetetlen dallamérzékkel társul, mindez egy hangból felismerhető módon tálalva. Ám a mester játékáról legutóbbi szólólemeze kapcsán már írtam, így most fókuszáljunk az eredetileg mára tervezett megjelenés helyett április 16-ra halasztott album nyitódalára.

Rá lehet fogni, hogy „á, tipikus LTE”, ami igaz. Mind a négy zenész jellegzetes stílussal bír, és aki az LTE előző két albumát ismeri, megállapíthatja, ezúttal sem bújtak ki a bőrükből. A dal igazán szuperszónikusan, vagy ha úgy tetszik, hiperszónikusan startol, a négy zenész úgy játszik, mintha ezek lennének az utolsó hangok, amit lefoghatnak, kipengethetnek, illetve az utolsó ritmusok, amelyeket kiüthetnek. Ám ez nem egyszerű kergetőzés a hangokkal, a „hangversenyt” mindvégig fogós dallamok és váratlan fordulatok színesítik, minden megtalálható, amiért az LTE-t imádjuk. Mégis más, intenzívebb a korábbi produkcióknál, olyan, mintha a koncertmentes időszakban felgyűlt energiákat öntenék hangokba. Nagyon várom a lemezt, hiszen az Inside Out égisze alatt megjelenő albumra kerülő nyolc dal mellett (amelyből háromról már lerántották a leplet) az igazi kincs a bónusz CD-n rejlik majd, amely egy próbatermi jammelés felvétele, magyarán belehallgathatunk az LTE műhelymunkáiba. Még huszonegyet alszunk, és már a postaládában lapul a lemez…

Fotó: Youtube

1 thought on “Nincs semmi új a nap alatt?”

  1. Pingback: petrucci bourbonja - PONTHATHÚR

Comments are closed.