Örök szóbeszéd tárgya

Randy Rhoads néhai hathúrvirtuózról megoszlanak a vélemények: a rockgitár-szakmában rengeteg nagy név esküszik égre-földre, hogy ő volt a legnagyobb inspirációja, mások szerint egy popcsapatban lett volna inkább a helye, aki nem találta fel újból a spanyolviaszt és, miután kivonult volna a műfajból (azt ugyanis Ozzy is leírja »I Am Ozzy« című önéletrajzában, hogy a végzetes turné közben már visszavonulását fontolgatta a rockiparból), mindenki csak úgy emlékezett volna rá, mint Ozzy első gitárosa. Don Airey, a Deep Purple jelenlegi billentyűvarázslója – aki az elmúlt több mint ötven évben legendássá vált rockalbumokon játszott, közöttük Ozzy szólódebütjén (Blizzard of Ozz –1980) és az azt követő Diary of a Madman-en (1981) –, és a turnékra is elkísérte Ozzy-t, a Rolling Stone-nak idézte fel a szőke hathúrkirály életének utolsó időszakát.

– A Ridge Farm-stúdióban találkoztam előszr Randy-vel. Nagyon csendes srác volt. Rendkívül kedves, jóképű, amolyan igazi rocksztár-fazon volt, ám, amint említettem, rendkívül csendes és visszahúzódó. Jó humorérzéke volt és állandóan Gary Moore-ról faggatott (Airey több Gary Moore-lemezen játszott stúdiózenészként – szerk.). Nagyon jó hangulatban vettük fel az első Ozzy-lemezt. Ez 1980-ban volt, amikor a Rainbow tagja voltam. Igazából csak néhány szólamot kértek tőlem egyik-másik dalba. Az első a Crazy Train volt, és amikor meghallottam, azt mondtam: „Ehhez semmit nem tudok hozzátenni, csak elrontanám!” Soha korában nem hallottam Randy-éhez fogható gitározást.

Turné közben egy kis hordozható tévékészüléket hordott magánál Randy. „Ha a beszélgetés ellaposodott, vagy ellenkezőleg, veszekedéssé fajult, bekapcsolta és rajzfilmet nézett”, emlékszik Airey. Élete utolsó időszakában azonban már nem volt boldog Randy. „Nem volt elégedett a dolgok alakulásával. Állandóan vigasztaltam, hogy »nyugi, ember, 10 év múlva már nem is emlékszel majd erre. Fiatal vagy, rengeteg csúcsot és hullámvölgyet megjársz még, és minden túl leszel«. Ugyanakkor megértettem, hogy nem bírta a mókuskereket. Heti öt–hat koncertünk volt, igazán megterhelő köröket róttunk akkoriban.”

Fotó: guitarworld.com