„Tökéletes mű, ami úgy jó, ahogy van”

Soron következő két interjúnkban az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció gitárosait, Lőrincz Imrét és Makkai Kálmánt faggatjuk. Az alábbiakban a háromszéki rock and roll egyik meghatározó alakjával, Lőrincz Imrével folytatott beszélgetésünk olvasható, amelyben a Térerő és a Parallel Lives zenekarok sorait is erősítő hathúros egyebek mellett a rockoperához kapcsolódó emlékeiről, a zenekari próbákról és hangszereiről is szól.

– Mikor hallottad először az István, a királyt?

– 1984-ben lehetett, tizenegyedikesek voltunk a Kantában, amikor valaki megszerezte és lehozta a lemezt. A történetnek kevésbé kellemes folytatása is volt, hiszen akkor még kemény kommunizmus dúlt Romániában, amikor nem lehetett csak úgy efféléket hallgatni. Éppen moziban voltam, miközben a rendőrök otthon kerestek, ugyanis valaki „beköpte”, hogy mit hallgatunk. Édesanyámat előszedték és vele együtt érkeztek a moziba, ahol vetítés közben felkapcsolták a világítást, engem megkerestek és kikísértek a teremből. Így kezdődött a rockoperához fűződő kapcsolatom. Úgy vélem az, hogy most ennyi ember előtt játszhatom, elég nagy elégtétel számomra.

– Milyen volt először hallani A MAGYAR ROCKOPERÁT?

– Megjelenésekor óriási dolognak számított. Az István, a király egyetlen előzménye a Jézus Krisztus szupersztár volt, és ilyen méretű produkció ebben a műfajban szerintem azóta sem született Európában, sem bárhol máshol. Romániában még csak ezt megközelítő próbálkozás sem történt. Egyszerűen elájultunk a produkciótól. Amúgy is nagyon sok Szörényit, Bródyt játsztunk abban az időben, számunkra akkor ők voltak az istenek.

– Azóta változott a véleményed a műről?

– Nyilván, az ember fejlődik ahogy a hangszertechnika is, a zenei ízlés is változik az évek során, és egy csomó zene kapcsán rájöttem, milyen primitívek voltak valójában. Na, az István, a királyra ez pont nem érvényes. Amikor hozzáláttunk a produkcióhoz, kiderült, mennyire komplex, mennyi apró részből, gitármütyürből tevődik össze, filharmonikusok, rockzenekar, népi zenekar, kórusok, rendkívül összetett alkotás. Előtte úgy véltem, fogom a gitárt és egyszerűen lejátszom a darabot. Ám ez nem így volt. Mindenért kőkeményen meg kellett dolgozni, hogy megfelelően szóljon, pontosan kiszedni az egyes részeket. Számomra akkor derült ki például, hogy sokkal több gitár van benne, mint amire emlékeztem.

– Mielőtt felkértek a produkcióra, játsztad már a művet?

– Persze, hiszen például a Koppány dalát mindenki játszta. Nagyon sok dalt el tudtam gitározni, úgy gondoltam, az összeset, ám miután komolyabban végighallgattam, rájöttem, mégsem. Mint már említettem, nagyon komplex harmóniák, hangnem-váltások, akkordfűzések vannak a műben, az összhatás nagyon érdekes, jól ki lett találva.

– Hogyan kerültél a produkcióba?

– Makkai Öcsi (Makkai Kálmán) keresett meg, és azonnal igent mondtam. Nyilván a darab, ám elsősorban az emberek, a többi zenész miatt. Pipi (Pál Gábor dobos), Csongi (Kerezsi Csongor basszusgitáros), Öcsi…ilyen emberekkel bármikor, bármit szívesen vállalok.

– Lassan célegyenesbe fordultok a próbafolyamattal. Sokévnyi zenélés után kihívás volt számodra a darab?

– Természetesen. Nem olyan értelemben, hogy egyik vagy másik részt nem tudnám eljátszani. Az István, a király nem az egyéni teljesítményről szól, arról, hogy mondjuk, ki milyen gyorsan gitározik, hanem a csapatmunkáról. Az egésznek együtt kell irtózatosan precíznek, pontosnak, ütősnek lennie, ez az igazi kihívás.

– Milyen a zenekari próbák hangulata?

– Remek. Emberileg, zeneileg egyaránt kitűnő társaim vannak, és Csongi, a zenekar humorfelelőse gondoskodott a felhőtlen hangulatról, olyannyira, hogy egy-egy próba után már fájt a hasunk a nevetéstől.

– Mesélj kicsit a felkészülésről!

– Leültünk Öcsivel és elosztottuk egymás között, hogy melyik gitár mikor, mit játszik. Létrehoztuk a megfelelő hangszíneket, amelyek kijelenthetem, az eredetivel közel azonosak, megtanultuk a ránk eső részeket, leszedve minden apró részletet, díszítést, majd bementünk, és az első próbán eljátszottuk a teljes művet. Koncerten a darab egyik nehézségét az adja, hogy sok helyen váltakozik a dobozos és az elektromos gitár. Rájöttünk, igazi dobozos gitárral ez nem megoldható, így mindketten Godinon játszunk, amely elektromos, ám van benne piezo, így pedállal azonnal tudunk váltani az elektromos és akusztikus hangzás között.

– Ragaszkodtok a lemezen hallható változathoz?

– A magam részeinél olykor improvizálok, ám az eredeti változat, illetve az adott rész hangulatának maximális tiszteletben tartásával, ahogy Öcsi is, ám a többi mondhatni pálcaütésre pontosan töténik. Sokszor érzem úgy, hogy, bár hangról-hangra ugyanazt pengetem, ám a lemezen hallható, tulajdonképpen magamat játszom a darabban. Úgy vélem, azzal együtt, hogy ragaszkodunk a szerzők által megírt változathoz, hiszen egy tökéletes mű, ami úgy jó, ahogy van, mindenki beleadhatja a saját apróságat, egyéniségét is a dalokba.

– Készen állsz a koncertsorozatra?

–A rockzenekari rész nagyon egyben van, egy évig gyakoroltuk, ha álmomból ébresztenek is eljátszom. Ugyanakkor több részt játszunk együtt szimfonikus zenekarral, és velük a közös próba most következik. Érdekes lesz, hiszen ott karmester vezényel, vannak lassítások, gyorsítások, szóval ez még hátravan.

– Korábban említetted a Godin gitárokat. Milyen hangszereket, erősítőkt, effekteket használsz a produkcióban?

– Erősítőket nem használunk. Nehéz is lenne, mivel egyszerre 80 vagy 100 mikrofon lesz beüzemelve, ezért a gitárok vonalban mennek, mindent fülmonitorban hallunk. AXE-FX AX8-as processzort használok és az említett Godint. Sztereóban kimegy a hangzás a processzorból és egy vonal külön a piezóról. Mindkettőhöz külön hangerőpedál tartozik a „két hangszer” közötti könnyebb váltás érdekében.

– Van-e kedvenc dalod?

– Bár az összes dalt szeretem, a már említett „Koppány dala”, a Szállj fel, szabad madár! – nagy kedvenc. Az elejét meg az Illés zenekar miatt szeretem. Szerencsém volt látni a produkciót a 70 ezres Népstadionban, és annak komoly hatása volt. Az említettek mellett meg még van egy csomó érdekes rész a darabban.

– Általában milyen gitárokat, erősítőket, effekteket használsz?

– A fő gitárom egy Music Man Silhouette Special. Két single coil és egy humbucker van benne, hiszen rájöttem, számomra ez a működő kombináció, hiszen jazz, blues, kemény rock egyaránt játszható vele. Volt még néhány hangszerem, a blues-os projektekhez hollow body-gitár, aztán különféle rockgitárok, ám az összeset eladtam, hiszen igazából ezt az egyet használom. Aztán megvettem a már említett Godint, hiszen tartalék hangszerre szükségem van, mindig két gitárt viszek koncertekre. Ezzel ugyancsak bármit játszhatok, hiszen a piezzo mellett két humbuckerrel és egy single coillal van felszerelve. Erősítőket már nem használok, az AXE-FX teszi a dolgát. Ami a húrokat illeti, öt-hat éve a 09–46 Elixir Nanoweb a nyerő, hiszen szeretem, ha a mély húrok picit izmosabbak, emellett Dunlop Ultex1,16-1,40-2.0 mm-es vastagságú pengetőkkel játszom és a Vetró B.S. András által készített Sabverottal.