Van igény az instrumentális gitárzenére!

A bécsi Bernth Brodträger 13 évesen ragadott hangszert, később a Vienna Music Institute-on tanult jazzgitározást és hangszerpedagógiát. Egyebek mellett a Belphegorral turnézott az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában és Európa-szerte, majd csatlakozott az Ausztriában komoly sikereket arató Seiler und Speer zenekarhoz, emellett számtalan produkcióban vesz részt stúdió-, illetve sessionzenészként. Az idén harmincéves bárdista 2018-ban dobta piacra 10 lépés a modern shreddelésig című forradalmi online oktatóprogramját, és holnap (május 14-én) jelenik meg első instrumentális szólólemeze Elevation címmel, melyről elsőként az egyetlen nem általa írt dalt, Paganini 24. Capricciójának feldolgozását mutatta be. Mindez elég apropót szolgáltatott ahhoz, hogy alaposan kifaggassuk az osztrák hathúrost.

– Hogyan születnek a dalaid?

– Általában egy riffel vagy dallamtöredékkel indul a dalszerzés. Az Elevation-ön sok esetben harmonikus moll és magyar hangsorok (Valóban cigányskála – összhangzatos moll-jellegű hangsor. Magyar skálának is nevezik részben azért, mert Liszt Magyar rapszódiáinak kedvelt hangsora – szerk.) adják a dalok vázát, és ezek az érdekes hangzások azonnal új, izgalmas ötleteket hoztak elő belőlem.

– A szólókat előre megírod vagy stúdióimprovizációk?

– Lemezfelvétel előtt szeretem megkomponálni a szólóimat, hogy azok az adott dalt szolgálják. A szólókra a dalokon belüli minikompozíciókként tekintek. De ahhoz, hogy az egyes ötletekkel előrukkoljak, előbb több órán át improvizálok az adott dalra. Ezeket rögzítem, majd a legjobb ötletekből kezdem felépíteni a szólóimat. Szóval azt mondanám, kicsit mindkettő, helyenként némi shred-impróval fűszerezve.

– Kinek a hatására ragadtál először gitárt a kézbe?

– Kezdetben megszállott Metallica-rajongó voltam. A korai lemezeik elkápráztattak, emlékszem, legfőbb célom a Battery és a Blackened főriffjeinek eljátszása volt. Több mappányi nyomtatott tabulatúrám volt, aztán egy idő után a gitárszólókra tértem át. Kezdetben a Creeping Death és a One szólói inspiráltak arra, hogy egyre jobbá váljak.

Fotó: Benedikt Markota

– Van kedvenc instrumentális gitárlemezed?

– A zenekar saját nevét viselő The Aristocrats album, Guthrie Govannal. Éppen kicsit magam alatt voltam a Vienna Music Institute-on végzett jazz-popgitártanulmányaim ideje alatt, ám útban a suli felé a buszon nap, mint nap ezt a lemezt hallgattam, és ez mindent megváltoztatott. Azt megelőzően sosem hallottam annyira változatos, szórakoztató és inspiráló gitározást, és ez ismét felkeltette a hangszer iránti lelkesedésemet.

– Még mindig naponta gyakorolsz?

– Természetesen. Egy következetes gyakorlási tervet dolgoztam ki, amelynek köszönhetően az utóbbi években ugrásszerű fejlődésen mentem át. Mindez a saját YouTube-csatornámon is végigkövethető. Szeretek napi másfél–két órát gyakorolni, mielőtt hozzálátok a stúdiózáshoz vagy YouTube-videók készítéséhez. Ez egyaránt segít technikai és zeneelméleti ismereteim folyamatos fejlesztésében. Mindent, amit hasznosnak találok, kirakok YouTube-ra, így, ha bárkit érdekelnek az innovatív gyakorlatok, javasolom, vessen egy pillantást a csatornámra!

– A napokban jelenik meg szólólemezed. Megéri instrumentális gitáralbumot készíteni, figyelembe véve egyrészt a kalózletöltések elharapózását, másrészt azt, hogy a zenehallgatók jó része már nem hallgat lemezeket, hanem különböző előadók dalaiból állít össze playlistet?

– Nem lehet összehasonlítani a művészi, illetve a kereskedelmi mozgatórugókat. Egy teljes lemez elkészítése már évek óta a bakancslistámon szerepelt. Az utóbbi években főként szession-munkáim voltak, és a katalógusomból hiányzott az a lemez, amellyel 100 százalékosan eégedett lettem volna, a magnum opus (nagy mű latinul – szerk.), ha úgy tetszik. Szóval ez egy rendkívül személyes projekt, amellyel elsődleges célom nem a pénzszerzés volt. Ám, miután meghirdettem az előrendelést, meglepődve láttam, hogy az egyik boxszettet néhány óra alatt elkapkodták, és a többi „csomagból” is csupán korlátozott példányszám maradt. Ez egyszerűen észbontó, és örülök, hogy napjainkban is van igény az instrumentális gitárzenére és a kézzelfogható lemezekre, CD-kre egyaránt!

– Az első dalt, Paganini 24. Capricciójának feldolgozását, illetve a háttértörténetet ismerjük (itt olvasható). Mi hallható még a CD-n? Mikor írtad a dalokat, és miért lett elejétől végéig instrumentális lemez?

– Minden dalt kicsit mássá akartam formálni, hogy a lemez mindvégig érdekes hallgatnivalót kínáljon. Ennek megfelelően vannak a lemezt nyitó The Kindlinghez hasonló adrenalinnal töltött shred-bombák, ám rengeteg meglepetés is. Minden dal egy-egy rendkívül fogós téma köré épült fel, a legnagyobb kihívás egy instrumentális album elkészítésében számomra az volt, hogy ne csupán technikai demonstráció legyen, hanem jó dalokat írjak. Az elmúlt négy évben ezeken a dalokon dolgoztam, és csak a legjobb ötleteket tartottam meg. Egy adott ponton egyébként a teljes pre-produkciót letöröltem, mert elégedetlen voltam azzal.

– A lemezen dobokat, vagy dobgépet hallhatunk?

– Eredetileg dobossal szerettem volna dolgozni a stúdióban. De, ahogy a felvételekkel haladtunk, egyre jobban megtetszett a gitár és az elektromos zene fúziója, amellyel a lemezen hallható módon máshol nem igazán találkozhatsz. Rengeteget kísérleteztünk a különféle hangmintákkal, samplerekkel, hogy a szokványostól eltérő, igazán érdekes dologgal rukkoljunk elő a lemezen. Nem szerettem volna, ha úgy hangzik, mintha szükségmegoldásként használtunk volna programozott dobokat, hiszen ez egy tudatos döntés volt részemről.

– Hol vetted fel a lemezt?

– A gitársávokat otthon rögzítettem, így addig kísérletezhettem, amíg maradéktalanul elégedett voltam a végeredménnyel. Mindent DI sávokra rögzítettem, majd elküldtem Daniel Fellner producernek, aki az egészet reampolta (átjátszotta gitárerősítőn), és úgy vélem, csodálatos munkát végzett a megszólalást illetően!

– A nagysikerű Seiler und Speer zenekarral játszol, ám korábban egyebek mellett a black metalt toló Belphegorral is turnéztál. Az underground vagy a mainstream irányzatok állnak hozzád közelebb?

– Mindkettőnek megvan a pozitív hozadéka. Zenei szempontból a súlyosabb dolgok vonzanak, és nagyon élveztem a metalbandákkal turnézni. De eljött az idő, amikor a zenélésből szerettem volna megélni, önállóvá akartam válni, és ez sajnos nem jött össze az említett turnékból. Így kapóra jött a Seiler und Speer megkeresése: többször is százezres tömeg előtt játszhattam, ami tökéletes alkalom volt a tapasztalatszerzésre, ennek köszönhetően meg koncerten és stúdióban egyaránt jobb gitárossá váltam. A két világ keveréke lenne ideális számomra: izgalmas, kemény zene állandó turnékkal és óriási show-val!

Bernth a Nova Rock Fesztiválon

– Elismert session-muzsikus és stúdózenészként a stúdiózást vagy a koncertezést szereted jobban?

– Jelenleg leginkább az alkotást élvezem. Az elmúlt tíz évben rengeteget turnéztam, ami remek volt, de bérmuzsikusként a kreativitás háttérbe szorul. Ezért is imádtam az utóbbi években annyira a saját dalaim hangszerelésével és felvételeivel molyolni, és a jövőben mindenképp ebbe az irányba mennék tovább! Ugyanakkor várom már a turnékat és fesztiválokat is, hiszen jó ideje nem történt semmi ezen a téren.

– Elegendő jó muzsikusnak lenni, ha az ember zenélésből szeretne megélni?

– Tapasztalataim szerint nem árt különböző jövedelemforrásokról gondoskodni. Nem ajánlott egyetlen melóra feltenni mindent, hiszen az bármelyik pillanatban megszűnhet. Így jártam, amikor egyetlen bandával turnéztam, és, miután az énekes balesetet szenvedett és az összes koncertet lefújták, csak álltam a semmi közepén. Ugyanez történt most a Covid miatt, legutóbb 2019 végén voltam turnén! Ezért nagyszerű, hogy biztos pillérként ott vannak a YouTube-csatornámon, illetve a honlapomon (www.bernth.at) és a Patreonon tartott kurzusok.

– Hogyan sikerült gitárkurzusaiddal betörnöd a túltelített piacra? Mitől más, vagy jobb a te módszered mint a többi oktatóé?

– Úgy vélem, az oktatási programjaim sikere a technika és az elmélet egyedi kombinációjának köszönhető. Általában a hasonló oktatóprogramok esetében a shred-rock-metalgitárosok kizárólag a technikára összpontosítanak, míg a többiek – hirtelen a jazzgitárosok jutnak eszembe – csak az elméletről papolnak. Célom éppen ezért a kettő legjavának ötvözése volt, és úgy vélem, nem nagyon futhatsz bele hasonló oktatóprogramokba. Örülök, hogy ilyen sok gitároson segíthetek ily módon, ahogy a Patreonon heti rendszerességgel tartott leckéimmel is.

– Végül beszélj kérlek az általad használt hangszerekről, erősítőkről.

– Kizárólag Ibanez gitárokon játszom, mostanság nagyon odavagyok az AZ2402-esemért. Emellett Kemper profilert használok, és nagyjából ennyi. Ja, az Elixir húrok is a hangzásom fontos részét képezik.

Az Elevation a www.bernth.at honlapon megrendelhető.

2 thoughts on “Van igény az instrumentális gitárzenére!”

  1. Pingback: Bernth – Elevation - PONTHATHÚR

  2. Pingback: Zene és látvány hat húron - PONTHATHÚR

Comments are closed.